A borostyán az egykor élt, fás szárú növények megkövesedő gyantája. Napjainkban is számos növénycsoport termel gyantát, mely jobbára a növény testén keletkező sérülések elfedésekor látja el nélkülözhetetlen feladatát. A növényből kicsorgó gyanta kezdetben mézszerű, csillogó és ragacsos, így képes a vele kapcsolatba kerülő kisebb-nagyobb növényi részeket és állatokat csapdába ejteni – ezeket nevezzük zárványoknak. A szabad levegőn a gyanta az esetlegesen belekerült zárványokkal együtt idővel megkeményedik, kedvező körülmények között pedig fosszilizálódik. A világ leghíresebb borostyánkincsei a dominikai, a balti és a mianmari borostyánok. Hazánkban is számos kisebb-nagyobb borostyán-előfordulás ismert (pl. Dudar, Pilisborosjenő, Putnok), ám mind közül a legfontosabb a Bakony-hegységben, az ajkai szénbányászat „melléktermékeként” előkerülő, késő-kréta korú borostyán-típus, az úgynevezett ajkait.