Forrás: Paleotóp – az őslényblog
A képen az idei év ősmaradványának megválasztott Megaloceros (óriásszarvas) egyik közeli rokona, egyben távol-keleti kortársa, a Sinomegaceros genus egyik faja, a S. pachyosteus látható. A mai Kína és Japán területéről ismert Sinomegaceros nem tagjai nagyjából a Megalocerasokkal azonos időben, 1,10-1,20 millió évvel ezelőtt jelennek meg a fosszíliarekordban, de valamivel hamarabb, már a pleisztocén legvégén, úgy 40 ezer évvel ezelőtt eltűnnek. Mivel relatíve fiatal maradványokról van szó, a csontokból kinyert DNS minták alapján az elmúlt években izgalmas genetikai vizsgálatok zajlottak le, amelyek kiváló eszköznek bizonyultak a jégkorszaki óriásszarvasok szövevényes családfájának tisztázására, illetve földrajzi elterjedésük változásainak nyomon követésére. Ezen kutatások egyike hívta fel a figyelmet arra az érdekes jelenségre, miszerint a Megaloceros giganteus populációinak némelyike nagy valószínűséggel keveredett a Sinomegaceros genussal és éppen úgy olvadt bele annak genomjába, mint ahogyan a neandervölgyi vagy a gyeniszovai ősemberek génjei olvadtak bele és maradtak ott alárendelt módon a Homo sapiens génkészletében (introgresszív hibridizációnak hívják).
Az impozáns illusztráció Rudolf Hima alkotása.
#tudomány#természettudomány#természet#őslénytan#paleontológia#kövületek#fosszíliák#ősmaradványok#fosszília#emlősök#szarvas#újidő#biológia#érdekesség#érdekességek#kövületvadászat#ősmaradványgyűjtés#evolúció#kihalt#állatok#élet#élőlények#geológia#földtan#földrajz#földtörténet#ismeretterjesztés#azévősmaradványa
