Óriásszarvas: Az év ősmaradványa – 2022

(Megaloceros giganteus)

A tavalyi szavazáson három jelölt közül az óriásszarvas nyerte az „Év ősmaradványa” versenyt. Idén ezzel a fajjal többször is találkozhatunk majd különféle ismeretterjesztő programokon és cikkekben. Ez a jellegzetes jégkorszaki növényevő nagyemlős a késő-pleisztocénben, kb. 120-20 ezer éve gyakori volt egész Európában, így a Kárpát-medencében is. Múzeumunk gyűjteményében kb. 150 magyarországi óriásszarvas leletet őrzünk. Nagyjából 20 ezer éve a legtöbb területről eltűnt a faj, utolsó populációi azonban még egészen a jelenkorig (holocén) kitartottak, így végül csak 7-8 ezer éve halt ki. Hatalmas méretei alapján sokáig a jávorszarvas kihalt rokonának tartották, mára azonban kiderült, hogy a dámszarvas evolúciós ágába tartozik. Írország tőzegmocsaraiból kerültek elő a legszebb és legteljesebb csontvázai, így a Magyar Természettudományi Múzeum Őslénytani és Földtani Tárában lévő gyönyörű csontváz is, melyet egykori nagy mecénásunk, Semsey Andor vásárolt meg valamikor 1878 és 1895 között. E példány agancsának terpesztése (a bal és jobb oldali agancs legkülső pontjai közötti távolság) 3 méter 20 cm. A csontváz jelenleg az Őslénytár mélyszinti raktárában van és csak gyűjteménylátogatás alkalmával látható, a kép 2012-ben készült, a múzeum „ÉSZ-LELETEK – Természetrajz a XIX. században” című kiállításában.